Hogy a kémények történetét meddig is tudnánk visszavezetni azt nehéz lenne megmondani. Sokan úgy vélik, hogy az első igazi kémények csak a középkor elején, az első, kezdetleges lakótornyok megjelenésével születtek meg, ahol nem csak a füst elvezetése volt a cél, hanem hogy ezzel a felmelegedett füsttel fűtsék a feslőbb szinteket, kandallók ugyanis általában csak az alsó szinten voltak, viszont így a falba épített kéményben elvezetett füst a feslő szinteket is képes volt valamelyest felfűteni. Megbízható történelmi forrásokat azzal kapcsolatban viszont nem találni, hogy ezt megelőzően is használtak volna eleink a füst elvezetésére olyan megoldásokat, melyeket mai szemmel nézve is nyugodtan nevezhetünk kéménynek. Ez persze nem jelenti azt, hogy korábban a kémény ne jelent volna meg a különböző civilizációk építészeti kultúrájában, hiszen az épületek fejlődése értelemszerűen magával kellett hozza az igényt, hogy az égésterméket valamilyen biztonságos módon kivezessék a szabadba.
A legtöbben biztos úgy vélik, hogy a kémények őseit valahol a hidegebb, kontinentális éghajlaton kialakult kultúrákban kell keresni, azonban a nyomok felkutatását nyugodtan kezdhetjük a ókori mediterrán kultúrákban, vagy éppen Mezopotámiában, vagy éppen Egyiptom területén. Hogy miért? Azért mert füst nem csak akkor keletkezik, ha egy helyiséget tüzet gyújtva szeretnénk felmelegíteni, hiszen az ételek megfőzéséhez is tűre van szükségünk. A füst elvezetése tehát valószínűleg akkor vált fontos kérdéssé, mikor őseink a főzésre használt tűzrakóhelyet először bevitték egy épület belsejébe. Persze nem építtettek azonnal kéményeket, hogy orvosolják ezen problémát, hiszen egyszerűen vágtak egy lukat a tetőbe és füst máris távozhatót az épületből. Ez persze érzelemszerűen nem a legtökéletesebb megoldás, de hogy vajon ki jöhetett rá elsőnek, hogy a lukhoz valamilyen cső féleséget is kapcsoljanak, melyen keresztül távozhat a füst, azt nem tudni. A füsttől persze nem csak konyhai főzés esetén kellett megszabadulni, hiszen a tűz a ételek megfőzése mellett a víz felmelegítésében is szerephez jutott már a középkorban. Mint tudjuk, az ókori görögök, de legfőképpen a rómaiak, igen komoly fürdőkultúrával rendelkeztek és mind a privát, mind a nyilvános fürdök esetén a HMV, vagyis használati meleg víz megfelelő hőfokát fa eltüzelésével tudták biztosítani, mely során szintén füst keletkezett. Hogy erre ők használtak-e már kezdetleges kémény rendszereket arra nincsenek egyértelmű bizonyítékaink, még a viszonylag sok fennmaradt római lelet és épületrom ellenére sem. Hogy hova vezethető vissza tehát a kémények múltja az kérdéses, de az tény, hogy a legnagyobb fejlődésen az elmúlt 1-1,5 évszázadban mentek át. Felismertük ugyanis, hogy a megfelelő huzatossággal egy kémény nem csak a füst kijuttatásában lehet hatékony megoldás, hanem abban is hogy levegővel lássa el az égésteret, ezzel fokozva az égés intenzitását. Erre főleg a zárt tűzterek megjelenésétől fogva volt nagy szükségünk. Az új fajta tüzelőanyagok, mint mondjuk az olaj, vagy földgáz szintén nagyot lendítettek a kémények fejlődésén, így azok a épületgépészeti "professzorok", akik ezen rendszerek fejlődéstörténetének kutatásával foglalkoznak inkább csak az elmúlt évszázadokra koncentrálnak, hiszen a korábbról származó emlékek inkább csak a találgatások és feltételezések szintjén maradtak.
