Maga a kályha szó, egy ókori görög szóból a „kakahosz” szóból eredeztethető. A rómaiak már használták a mai cserépkályha elődjét, de ezek elhelyezkedése eltért a maitól, hiszen az épületen kívül helyezték el, és a hőt a falakba vezették. A kályhakészítés a XII. században indult útnak Európa hidegebb országaiból, ahol nyilván az időjárási viszontagságok tették kreatívabbá az embert, és vették rá arra, hogy kialakítson magának egy olyan megoldási formát, amivel kihúzhatja a téli hidegeket. Ezeket eleinte agyagból tapasztották össze, és különböző fazekas tányérokat, bögréket helyezte rá körbe a hő megtartása végett. A tányérok visszakerültek eredeti helyükre, de az elvet megtartva, esztétikailag és a hő megtartás szempontjából jobbnak látták, ha cserépdarabokat helyeznek az agyagtákolmányra. Kezdetben csak a főurak, kolostori személyek kiváltsága volt használni ezt a fűtési technikát, majd a parasztság körében is elterjedt. Elrendezése akkor a következőképpen alakult; a kályha teste a szobában helyezkedett el, és a konyha felől történt a tüzelés. Magyarországon is eleinte az „elitebb” réteg között terjedt el alkalmazása, majd a XIII-XIV. században használata már nem kötődött társadalmi ranghoz, vagy társadalmi elismertséghez. A gót stílusú, egyterű kályhák igazán díszesek voltak, önmagában véve, funkció nélkül is szemet gyönyörködtető díszítőelemnek számítottak. A cserépdíszítés témái akkoriban egy oltárkép díszítéséhez hasonlított – nagyrészt vallási témájúak voltak-, de megjelenhetett díszítésként virág és állati ábrázolás, mely inkább a vadászat témájához kapcsolódott. A díszítés lehetett domború és homorú – tehát domború a kép, és a kép negatívja- is.
A XVIII. század úgynevezett „svéd-rendszerű” kályhái annyiból jelentettek némi újítást, hogy gyárilag kialakított füstjáratú kályhák voltak, amik tüzelőanyag szempontjából takarékosabbak voltak. A XIX. századra a kályhák iránti nagy érdeklődés következtében, kialakul a nagy iparban történő gyártás az egyedi családi műhelyben történő készítés mellett. Majd a fűtéstechnika fejlődésével egyidejűleg a kályhák térnyerése megtorpant és hátrahőkölt. A fáradt gőzzel, olajjal és gázzal történő fűtés folyamatosan kiszorította a népszerű kályhát. De a gyönyörű kialakítása, jelenlétének melegség- és otthonosság érzete, a gáz drágulása ismét arra készteti a melegedni vágyókat, hogy befektessenek egy ilyen hasznos eszközbe, melynek használata hosszú távon gazdaságosabbnak bizonyul, ami miatt előszeretettel választják fűtési alternatívaként otthonukba. Igaz, egyszerre talán egy nagyobb összeget jelenthet a vásárlónak, vagy készíttetőnek, de ez befektetésnek minősül, hiszen az ára egy idő után megtérül, arról nem is beszélve, hogy önkényesen, a gázszolgáltatóktól függetlenedve tudja élvezni bármikor a hidegben a kályha nyújtotta meleg örömét.
