Aki kicsit is jártas a magyar kultúrtörténetben, vagy aki már egyetlen egyszer is meglátogatta hazánk valamely skanzenjét, vagy falumúzeumát, az pontosan tisztában lehet vele, hogy a kemencék, mint az egyszerű, paraszti élet szerves része, mekkora jelentőséggel bírtak az évszázadok során eleink mindennapjaiban. Ezt azért fontos megemlíteni, mert az utóbbi évtizedekben a kemencék, főleg a kerti, kültéri kemencék újfent reneszánszukat élik és sokan nem csak azért döntenek egy ilyen tüzelőrendszer építése mellett, mert egy kis vidéki, autentikus hangulatot szeretnének csempészni otthonunkba, hanem azért mert az igazán tradicionális ízvilágot csak egy kemence segítségével érhetünk el. De hogy a magyarság történetében tényleg ilyen jelentős szerepet töltöttek volna be a kemencék? A kérdésre a válasz egyértelműen igen, amit az is tökéletesen bizonyít, hogy a legújabb kutatások szerint már a honfoglalás korabeli veremházak esetén is alapvető berendezési tárgynak számíttok, a mai szemmel még kezdetlegesnek tűnő kemencék. Már maga a kemence szó is arra enged következtetni, hogy ezen tüzelőrendszerek elnevezése is ebben az időszakban honosodhatott meg a magyar nyelvben, ez ugyanis egy kelet szláv eredetű jövevényszó, melyet talán már az Etelközből hoztunk magunkkal. És hogy ezek a korai kemencék mennyire is voltak kezdetlegesek? A veremházakba épített legáltalánosabb kemencetípust "kőrakás kemencének" is szokás nevezni, hiszen valójában csak különböző formájú köveket pakoltak egymásra egy boltíves formát kialakítva. Mivel a kövek között semmilyen tömítés nem volt, ezért az ilyen kemencékből számtalan nyíláson keresztül ömlött a füst, aminek köszönhetően nem lehetett éppen kellemes a veremház levegője sütés közben. Érthető tehát hogy őseink amikor csak az időjárás engedte inkább a szabadban készítették ételeiket, tehát a mostanság olyan divatos kerti, vagy kültéri kemencék már ekkor nagy "népszerűségnek örvendtek". Persze ezek még kicsit máshogy festettek, mint mai társaik, hiszen az ekkor használatos beltéri kemencékhez hasonlóan ezek is egyszerű, boltíves kőrakások voltak. Ezen kültéri kemencék ráadásul talapzattal sem rendelkeztek, így a tűztér alja egyből a talajszinten helyezkedett el. Érthető módon így a kemence használata kicsit kényelmetlen lett volna, azonban őseink erre is találtak megoldás,hiszen a kemence szája elé egy mélyedést, egy beálló gödröt ástak.
Régészeti feltárások bizonyítják, hogy gyakorta az ilyen kültéri kemencéket elpusztult, vagy lebontott veremházak gödreinek a falába ásták félig, hiszen így már nem kellett külön beálló gödröt készíteni a kemence szája elé. Az egykori veremházak helyén sokszor úgynevezett kemence bokrokat alakítottak ki, vagyis a gödör falába több kemencét is beépítettek körbe. Az ilyen kemencebokrok valószínűleg közösségi sütőrendszerkén funkcionáltak, melyeket a falu, vagy a környéken élő nemzettség tagjain mind szabadon használhattak. Persze a tehetősebbek biztos azt is megengedhették maguknak, hogy saját használatra alakítsanak ki egy ilyen kemencebokrot, ami ha egy nagyobb létszámú család számára kellett elkészíteni a kenyeret, akkor nagyon praktikus, mai szemmel "nagyüzemi" megoldást jelentett. A kültéri kemencék tehát már egy évezreddel ezelőtt is hasznos elemei voltak a mindennapoknak, de míg korábban praktikusságuk, addig ma gasztronómiai erejük miatt döntenek sokan az ilyen sütőrendszerek használata mellett.
