Mikor a zöld energiaforrások iránti kereslet egyre nagyobb, és az emberek szeretnék, amennyire csak lehet csökkenteni rezsi költségeiket, akkor egyre gyakrabban merül fel a hőszivattyúval való fűtés kérdése, mint lehetséges alternatíva. De mik is azok a hőszivattyúk, és honnan is nyerik ki az otthonunk fűtéséhez szükséges hőenergiát? A hőszivattyúk ezt az energiát olyan természetes közegekből nyerik, melyek nagyobb mennyiségben képesek eltárolni nap-valamint geotermikus energiát. Ilyen közegek lehetnek a környezeti levegő, a kút-vagy talajvíz, illetve maga a talaj. Ezen közegek alapján három különböző fajtájú hőszivattyúról beszélhetünk.
Az első csoportot a levegős hőszivattyúk képezik, melyek a környezeti levegőből vonják ki a hőt. Ezen belül két típus létezik, a levegő-levegő és a levegő-víz hőszivattyúk. A levegő-levegő hőszivattyúk valójában fordított klíma berendezések, hiszen a környezeti levegőből kinyert hőt közvetlenül a lakás levegőjének adják át. A másik fajtájukat az úgynevezett levegő-víz hőszivattyúk képezik, melyek a kinyert hőt a lakás vízteres rendszerének adják át egy hőcserélőn keresztül. A levegős hőszivattyúk rendelkeznek a legalacsonyabb COP értékkel. A COP érték határozza meg, hogy egy hőszivattyú a felvett elektromos áramnak hányszorosát képes hőenergiaként leadni. Vagyis, ha egy hőszivattyú COP értéke mondjuk 3, akkor ez azt jelenti, hogy 1 kW/óra elektromos áramfogyasztás mellett háromszor ennyi, vagyis 3kW hőenergiát képes előállítani egy óra alatt.
A hőszivattyúk másik típusát a víz hőszivattyúk képezik, melyek a talaj-vagy kútvízből nyerik ki a lakás fűtéséhez szükséges energiát. Ennek a típusnak az a nagy előnye, hogy a talajvíz hőmérséklete nagyjából állandó és még a legnagyobb fagyok esetén sem esik hőmérséklete 7-8 °C alá. Ezen állandó hőmérsékletnek köszönhetően az ilyen hőszivattyúk nyáron klímaként is használhatóak, hiszen ilyenkor ezt a vizek a lakás hűtésére is használhatjuk. Az ilyen víz-víz hőszivattyúk már jóval magasabb COP értékkel rendelkeznek, mint levegős társaik, azonban telepítésük is valamivel költségesebb, hiszen két kutat is kell majd ásnunk. Az egyiken keresztül kinyerik a talajvizet, a másikba pedig visszajuttatják a rendszerből távozó vizet.
A hőszivattyúk harmadik nagy csoportját a geotermikus hőszivattyúk képezik. Alapvetően ezeknek is két típusa létezik, az úgynevezett talajkollektoros és a talajszondás változatok. A talajkollektoros hőszivattyúk esetén egy vízszintes irányú kollektor hálót kell telepítenünk a talajba 1,5- 2 méteres mélységbe. Ezen csövekben olyan fagyálló folyadék kering, mely begyűjti a napsugarak által a talajnak átadott hőt. Pont emiatt a kollektorok fölé a későbbiekben nem építhetünk épületeket, nem fedhetjük ezt a területet vízzáró burkolattal és nagyobb koronájú, jelentős árnyékot adó fákat sem ültethetünk ide. A geotermikus hőszivattyúk másik típusát a talajszondás hőszivattyúk képezik. Ilyenkor egy kutat kell leásnunk 60-100 méter mélyre, melybe a szonda kerül. Nagy előnye, hogy sokkal kevesebb földmunkával jár, mintha kollektor hálót szeretnénk lefektetni, viszont jóval költségesebb is.
A hőszivattyúk telepítési költsége azonban igen gyorsan megtérülhet, hiszen működtetésükhöz csupán elektromos áramra lesz szükség és a lakás felfűtéséhez szükséges energiának nagyjából csak 30-40 %-át kell megvásárolnunk, a többit a természeti erőforrások biztosítják számunkra. Sőt, ha otthonunkra még egy napkollektort is felszerelünk, akkor az képes lehet megtermelni a hőszivattyú működéséhez szükséges energiát, így idézőjelben, a lakás fűtését teljesen ingyen, kizárólag megújuló energiaforrásokból valósíthatjuk meg.
